Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ Gondnoksága



IEC2020

Mária Rádió Online
Google+

Főmenü

 

KonferenciaÉtteremHotel



Advent


Nem az egység eszköze, hanem a célja – Eucharisztikus konferencia Esztergomban2019. november 26-28

NEK

A jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület részeként háromnapos pasztorális konferenciát rendeznek november 26. és 28. között az esztergomi Szent Adalbert Központban. A második nap délelőttjén többek között Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek előadását hallhatták az érdeklődők.
Bábel Balázs – ahogy az érsek maga fogalmazott – a nap legforróbb témájával kezdett: az eucharisztiáról/úrvacsoráról beszélt az ökumenikus törekvések fényében. Az Úr asztalánál a teljes egység odaát lesz – interpretálta debreceni dogmatikatanára közel fél évszázada mondott szavait. A kalocsa-kecskeméti érsek tágabb rokonságában evangélikusok és reformátusok is vannak, tehát már gyermekkorában megtapasztalta az ökumené fontosságát, és a püspöki konferenciában is az ő hatáskörébe tartozik a téma.

A főpásztort nemrég kereste meg egy katolikus asszony, aki huszonöt éve él református férjével házasságban, hogy miként lehetne a közös áldozásukat megoldani. Bábel Balázs erre a sokakat érintő kérdésre adott teológiai megalapozottságú választ. Az érsek szerint ha eljutunk az egységre, maguk a protestánsok is meg fogják köszönni, hogy mi, katolikusok milyen tiszteletben tartottuk az eucharisztiát. Sajnos náluk nem őrzik az úrvacsora után olyan méltóan a kenyeret, mint nálunk, összesöprik, jó esetben megeszik, rossz esetben akár ki is dobják. A protestánsok nem ismerik el az Eucharisztia átlényegülését, pedig Jézus nem azt mondta, hogy „ez az én kenyerem, ez az én borom”, hanem azt, hogy „ez az én testem, ez az én vérem”. Az áldozat jellegét sem fogadják el, pedig Krisztus szavait ismételjük, amikor azt mondjuk: „kiontatik a bűnök bocsánatára”, „értetek adatik”.

A keleti keresztényekkel kapcsolatban megvan a folytonosság és az is, hogy ők is szentségnek tekintik a szentáldozást, így ott a vatikáni zsinat szerint is lehet közös szentáldozás. Bábel Balázs szerint azonban a kölcsönösség, amit a zsinat feltételül szab, az ortodoxok esetében hibádzik: mintha nem olyan szívesen szolgáltatnák ki a szentséget a katolikusoknak.

A protestánsok esetében a halálveszélyt leszámítva csak abban az esetben engedélyezi az Egyház más keresztény felekezetek hívei számára a szentáldozást, ha esküvel megvallják, hogy hiszik a Katolikus Egyház arra vonatkozó tanítását – az eucharisztia ugyanis nemcsak a Jézus Krisztussal való egységet fejezi ki, hanem az Egyházzal való teljes egységet is, a kettő elszakíthatatlan. Az ökumenikus szertartások előkészíthetik a vágyat az egységre, de nem helyettesíthetik a szentmisét – szögezte le Bábel Balázs. Éppen ezért az eucharisztia nem az eszköze az egységnek, hanem a célja.

Az egység tehát nem lehetetlen, de azért mégiscsak elég távolinak tűnik az érsek szavai nyomán. A protestáns egyházak vezetőinek hozzáállása azonban mindenképpen biztatóbb, mint az 1938-as, előző magyarországi eucharisztikus kongresszus idején volt. Akkor Ravasz László püspök kifejezetten előírta a reformátusoknak, hogy teljes lelki érdektelenséggel fogadják az eseményt, ami már csak azért sem valósult meg így a gyakorlatban, mert Horthy Miklós, aki maga is református volt, fogadta a pápa küldöttét, Pacelli bíborost. Az átlagemberek közül pedig a tiltás ellenére jó néhányan – akár csak kíváncsiságból is – elmentek a kongresszusra. Most sokkal jobb a helyzet: november közepén például Debrecenben ökumenikus tudományos konferenciát rendeztek Mert egy a kenyér címmel, sőt az evangélikusok az úrvacsora évét hirdették meg 2020-ra.

Szintén az Eucharisztia tiszteletének jelentőségére mutatott rá Vukovits Koszta, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményvezetője előadásában. Elmondta: ahogy egy nyugati kutató rávilágított, a keleti hagyomány azt kívánja, hogy az Eucharisztia titkát fátyol övezze, ezért a szentségtartó a hívő közösség számára általában nincsen szem előtt – az ikonosztázionnal elzárt oltártérben, az oltárasztalon áll. Éppen ezért is különleges, hogy bár reprezentációs funkciójuk nincs az Eucharisztia tárolására szolgáló tárgyaknak, mégis nagyon reprezentatívak. Az év során két alkalommal használják ezeket a szakrális tárgyakat: az előszenteltek liturgiáján (átváltoztatás nélküli liturgia a nagyböjtben, leginkább a nyugati egyház nagypénteki liturgiájával rokonítható – a szerk.) és a nagycsütörtöki liturgián, amikor a betegek számára úti szentségtartóba helyezik az Eucharisztiát.

A 13. századig a díszesebb szentségtartók ládika formát mutattak, ezt követően, a 15–16. században templom alakúak voltak, de a kevésbé díszesek esetében megmaradt a ládika forma. A 18. századi dokumentumokban szent adományok, szent részecskék, illetve szent titkok megnevezéssel szereplő Eucharisztiával kapcsolatban püspöki rendelet szabályozta, hogy ha arany vagy ezüst nem is áll rendelkezésre, akkor is mindenképpen fémedényben tárolják.

S bár vannak fából készült szentségtartók is, mint például a battonyai szerb ortodox templomban, ennek a közepében is van egy kis fémszelence, amely megfelel az előírásoknak. A Szerb Egyházi Múzeum egyik legjelentősebb kincse, a grábóci szentségtartó is templomot formáz. Az eredetileg kolostornak épült templom szentségtartója nemcsak szépségében páratlan, hanem abban is, hogy a karlócai egyházmegye területén egyedülálló módon az őrzési helyéül szolgáló templom makettje is egyben. A szakrális remeket angyalok tartják, jelezve, hogy a mennyből alászállott kenyeret őrzik benne.

Kelemen Imre, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgatója is beszélt az Eucharisztia őrzéséről, de előadásának fókuszában inkább az Oltáriszentség két színének anyaga, illetve a két szín alatt történő szentáldozás kérdése állt. Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, egy hagyományos szédervacsorán alapította az Oltáriszentséget, a zsidó tradíció szerint ezek alapvető kellékei voltak a kenyér és a bor, azaz a búzalisztből készült pászka, avagy macesz, és a Jézus szavai szerint is szőlőből készült bor. Tudományos szempontból megoszlanak a vélemények, hogy fehér- vagy vörösbort használt-e Jézus, egyesek szerint a szimbólum kedvéért („ez az én vérem”) vöröset, de vannak DNS-kutatással foglalkozó tudósok, akik szerint egy ősi fehérborfajta lehetett a kehelyben. Elég valószínű, hogy a kor szokásának megfelelően nem tisztán, hanem fűszeresen itták, tehát leginkább a mai forralt borok ízvilágára hasonlíthatott. Akkoriban vizezték a bort, ez lehet az oka, hogy a mai napig fennmaradt, hogy a borhoz egy kevéske vizet önt a pap a szentmisében az átváltoztatás előtt. A kovásztalan kenyér a 9. századtól terjedt el a nyugati egyházban, a keleti egyházban azonban változatlanul kovászos kenyeret használnak.

Zsinati szabályozás és az egyházi törvénykönyv előírásai is pontosan behatárolják, hogy milyen kenyér és milyen bor lehet az, amelyet a pap átváltoztat. Mindkettő estében az egyik legfontosabb, hogy a megromlás esélye ki legyen zárva. Ezért is érdemes például a bort hűtőben tartani, vagy kis edényben, amelynek tartalmát folyamatosan cseréljük. Régen maguk a papok sütötték a szent ostyát, zsoltárokat énekelve, bár a manufakturális gyártás sem szűnt meg, ma nagyüzemileg is készülnek, interneten keresztül is beszerezhetők az ostyák. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2017-es dokumentuma azonban továbbra is azt írja elő, hogy a plébánosnak, a lelkipásztornak a felelőssége ellenőrizni, hogy megfelelő anyagból van-e az ostya.

Felvetődött annak kérdése, hogy a gluténérzékenyek hogyan járulhatnak szentáldozáshoz, ha egyszer az előírás szerint mindenképpen búzalisztből kell készülnie a szent ostyának. Egyrészt az alacsony gluténtartalmú ostya lehet erre megoldás, amelyet a közhasználatban gluténmentesnek hívnak. Ezzel a külön szentségtartóban tartott ostyával a többiek előtt vagy után lehet áldozni. Ha valaki annyira érzékeny lenne, hogy ez sem elfogadható számára, akkor a mise előtt kérheti, hogy szent vérrel áldozhasson. Erre azért is van mód, mert Egyházunk tanítása szerint külön a kenyérben és külön a borban is teljesen jelen van az Úr Jézus, az átváltoztatástól kezdve egészen addig, míg az ostya és a bor létezik.

A két szín alatti áldozásra ma igen különleges alkalmakkor van lehetősége egy hívőnek, de az Egyház kezdeti évszázadaiban éppen ez volt az általános gyakorlat. A 13. századtól szűnt meg a két szín alatti áldozás. Egyrészt attól tartottak, hogy a szent vért tiszteletlenség érheti, másrészt bonyolultabb volt az áldoztatás, és a hívek száma is jelentősen megnövekedett. A két szín alatti áldozás azonban folyamatosan fennmaradt, hiszen a miséző papok csak így áldozhatnak. A két szín alatt áldozás lehetőségét a II. vatikáni zsinat hozta vissza az 1415-ös betiltás után több mint ötszáz évvel, elég széles lehetőséget biztosítva, főképp ünnepi alkalmak esetében, nagycsütörtökön pedig kifejezetten ajánlja az Egyház.

Az Oltáriszentség tárolásának kétféle módját teszik ma lehetővé az előírások: a szentélyhez nagyon közel vagy a szentélyben, magában a tabernákulumban, valamint a szentségi kápolnában. Az utóbbi elhelyezést különösen azoknak a templomoknak az esetében szorgalmazza az Egyház, amelyekben nagy a turistaforgalom, így a híveknek a nagy nyüzsgés közepette is módjuk van csendben az Eucharisztiában velünk levő Jézussal találkozni

A délelőtt negyedik előadója Nagy Károly, a budapesti Rózsafüzér Királynéja-templom plébánosa volt, aki a plébániai közösség szíveként mutatta be az Eucharisztiát. A Lumen gentium zsinati dokumentum segítségével világított rá, hogy az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcspontja, és így egy szív, Jézus szíve dobogtatja a plébániát. II. János Pál pápa Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításában a plébániát olyan közösségként határozta meg, amely alkalmas az Eucharisztia ünneplésére. Az Eucharisztia egyrészt eleven gyökere a plébániaközösségnek, másrészt olyan szentségi kötelék, amely az egész Egyházhoz kapcsolja. Nagy Károly szerint az Oltáriszentség ugyanúgy pumpálja belénk az életet folyamatosan, akaratunktól függetlenül, mint a szív a vért.

Az előadó felidézte: amikor egy húszezres lakótelepen két hitoktatóval elkezdte a plébánia kialakítását, amellett, hogy törekedtek megélni, hogy ahol ketten, hárman együtt vannak, ott van közöttük Jézus, elkezdtek minden pénteken este egyórás szentségimádást tartani; életre kelt a lakótelep.

Emellett további kezdeményezéseket is felsorolt: havonta egyszer az Oltáriszentség előtt imádkozzák a rózsafüzért; betegekhez viszik a szentséget: mintegy „szívátültetésként”; húsvétkor és úrnapján beviszik Jézust azok közé a házak közé, amelyek újonnan épültek; vasárnap a szentmise alatt a Miatyánk alatt a gyermekek körbeölelik az oltárt, ilyenkor Krisztus is körbeöleli őket; családos lelkigyakorlatokon a gyerekeknek külön szentségimádást tartanak; a felnőtteknek tartott hittan, lelkinapok, lelkigyakorlatok jó ideje az Eucharisztiáról szólnak. Nagy Károly legmegdöbbentőbb beszámolója az volt, milyen hatása van annak, hogy iskolai, óvodai hittancsoportokat visznek, nem csak katolikus iskolákból, a templomba. Ilyenkor ő, a plébános megmutatja, hogy kell keresztet vetni, hogy kell imádkozni. Az egyik gyerek a tabernákulum felé mutatott, és megkérdezte, hogy mi az. „Itt lakik Jézus, lehet vele beszélgetni” – válaszolta. A gyermekek ennek hallatára a frissen tanult módon keresztet vetettek, imádkoztak, teljesen elmélyülten. A „vérkeringés” elindult bennük is.

A Rózsafüzér-plébánia közösségét is bevonta előadásába Nagy Károly: egy körkérdést tett fel a levelezőlista tagjainak, hogy ők hogyan élik meg azt, hogy az Eucharisztia a plébániai közösség szíve. „Mióta érteni vélem, tudom, hogy mindennek a közepe, Eucharisztia nélkül minden csak üres időtöltés, általa teljesedik ki a hitem” – írta egy hívő, akinek idén volt az esküvője, és az Egyházba is most tért vissza, részben ennek révén. Másvalaki arról írt, azt tapasztalja, hogy a szentmise valóban egyesíti a közösséget: utána sokkal jobban meg tudják beszélni a dolgokat, a konfliktusokat is vállalva. Egy harmadik hívő pedig arról számolt be, hogy a gyermekkorában színpadiasnak tapasztalt Eucharisztiát a szentségimádás meghittsége és csendje emberközelbe hozta, olyannyira, hogy nagy döntéseit Jézussal beszélgetve hozta meg.

Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kurír

 

Újabb eucharisztikus konferenciát rendeznek Központunkban!2019. november 26-28

NEK

A jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében szervez eucharisztikus pasztorális konferenciát a NEK Titkársága az esztergomi Szent Adalbert Központban november 26. és 28. között. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Kit ne foglalkoztatna az Eucharisztia kérdésköre? Honnan ered? Miért pont így alapította meg Jézus? Továbbra is lehet gluténmentes ostyával áldozni? Milyen irányelvek szabályozzák az Oltáriszentség őrzését? Mi az elsőáldozásra való felkészítés görögkatolikus gyakorlata? Milyen szerepet játszott az Eucharisztia az ókor egyházának életében? Harmadik alkalommal rendeznek eucharisztikus konferenciát az esztergomi Szent Adalbert Központban, hogy mindezekhez a témákhoz, kérdésekhez kicsit közelebb kerüljenek az érdeklődők.

Az eseményen többek között Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora; valamint Perendy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára tart előadást, de a résztvevők hallhatják Versegi Beáta Mária és Schuschnigg Theresia nővért is, akik a Nyolc Boldogság Közösségtől érkeznek. Robert Somerville professzor, az egyesült államokbeli Columbia Egyetem tanára is felszólal a konferencián. És hogy ne legyen „száraz” az anyag, a szervezők borkóstolóval is készülnek az eseményre.

A konferenciára ITT lehet jelentkezni.

Forrás: NEK Titkárság

 

Alapítása huszonötödik évfordulóját ünnepelte az Esztergom-Bajóti Karitász Régió2019. szeptember 28.

Karitász

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjához tartozó Esztergom-Bajóti Karitász Régió szeptember 28-án Esztergomban ünnepelte alapítása huszonötödik évfordulóját. A jubileumon Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét.
hirdetés
Az ünnepségen részt vett Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója; a karitászközpont munkatársai; az esztergom-bajóti régió korábbi és jelenlegi plébánosai; Molnár Alajos kanonok, a régió mentora; a főegyházmegyéhez tartozó karitászrégiók vezetői, az önkormányzatok polgármesterei és képviselői, a karitász feladatainak segítői és támogatói, valamint a régióhoz tartozó települések karitászcsoportjainak munkatársai.

Az esztergom-vízivárosi templomban bemutatott szentmise végén Mohos Gábor püspök emléklapot adott át a jubileumát ünneplő régió munkatársainak, valamit átnyújtotta a régió által odaítélt idei Szent Erzsébet-díjat. Az Esztergom-Bajóti Karitász Régióban 2004-től minden évben hálát adnak Istennek egy-egy munkatársért, és átadják neki e díjat köszönetként, hogy a karitászmunkát olyan hitelesen végzi, ahogy azt Szent Erzsébettől tanultuk. Idén Molnárné Bécsi Margit bajóti karitászvezetőnek adományozták az elismerést.

A jubileumi ünnepség a Szent Adalbert Központban folytatódott, ahol beszédet mondott Csorba Gábor, valamint Czermann János, Süttő polgármestere.

Ferenczy Rudolfné Molnár Éva, a karitászrégió vezetője pedig, aki képekkel kísért előadásban idézte fel a szolgálatuk negyed évszázadát, így fogalmazott: „Tudjuk, hogy életünknek akkor van értelme, ha ajándékká válik a felebarát számára. Önerőből képtelenek lettünk volna nagy dolgokat véghez vinni, de Isten segítségével sikerült olyan programokat megvalósítani az önkéntes szolgálatunkkal a települések életében, melyek örömet szereznek az emberek, a rászoruló családok számára. Visszatekintve a 25 évre Széchenyi István szavaival valljuk: »Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.«”

Ferenczy Rudolfné Molnár Éva 1994 őszén kapott megbízást az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyétől a bajóti karitászcsoport és a régió csoportjainak szervezésére. Bajóton még ezt megelőzően adott helyet nekik Balás Béla akkori plébános, ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök, ezért is nevezték el a csoportot a faluról.

Ferenczy Rudolfné Molnár Éva akkor még az esztergomi kórház pszichiátriáján dolgozott, és Pátkai István pszichiáter főorvossal sokat járták a falvakat, látogatva a gondozottakat. Már a kezdet kezdetén az egész régiót átfogó karitásztanfolyamot indítottak. A felnőtt alapképzés mentálhigiénés kurzussal indult, amelynek Búza Domonkos pszichológus volt az előadója, majd a mentora. 1997-ig évente, majd háromévente szervezték a képzéseket.

Erdő Péter bíboros, prímás 2003-as lelkipásztori terve további megerősítést jelentett, így 2007–2008-ban, a Szent Erzsébet-emlékévben nagyobb létszámmal szervezhettek képzést, a bajóti vidéki régió és a budapesti régiók munkatársainak egy időben. Ezután szünet következett, mert időközben a bajóti régióközpont Esztergomba költözött, és 2015 óta hivatalos nevük is Esztergom-Bajóti Karitász Régió. Az elmúlt évek során újabb segítőkkel bővültek a csoportok, így szükség volt az újabb képzésre, amelyre Écsy Gábor atya engedélyével 2017–2018-ban sor is kerülhetett.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Mudrák Attila

 

Esztergom és környéke kincsei2019. január - május

Esztergom

A Laskai Osvát Antikvárium szervezésében az alábbi kulturális programok kerültek megrendezésre a Szent Adalbert Központban:

2019. január 16. (szerda) 18 órakor: A zselízi Szt. Jakab templom és Becsei Vesszős György pokoljárása
előadó: Pavel Polka, a Zselízi Városi Múzeum igazgatója Videó

2019. február 07. (csütörtök) 18 órakor: prof. Domokos György, dr. Kuffart Hajnalka, Szovák Márton : Esztergomra vonatkozó levelek, rajzok, számadáskönyvek a XV-XVI. századból Videó

2019. március 27. (kedd) 18 órakor: Dr. Wencz Balázs: Esztergom és környéke a Tanácsköztársaság idején Videó

2019. április 24. (szerda) 18 órakor: Dr. Somorjai Ádám OSB: Zsolnay (Szkalka) Lajos és az esztergomi Szkalka-Zsolnay család történetéről szóló könyvek bemutatója Videó

2019. május 29. (szerda) 18 órakor: Dr. Osvai László: Esztergom kórháztörténete a kezdetektől napjainkig Videó

Az előadásokon való részvétel ingyenes. Korábbi előadások >>


Tekintse meg Hotelünk aktuális csomagajánlatait!

Szent Adalbert Központ

NEK